Magamról

Saját fotó
Zsuzsa blogját olvasod. Fejlesztőpedagógusként az a hivatásom, hogy nehezebben tanuló gyerekeknek segítsek megtalálni a kulcsot önmaguk tanulási folyamatainak megértésére, javítására. Véleményem szerint minden általános és középiskolába járó tanítványom képes a tanulásra, valamiben tehetséges, alkalmas arra, hogy megtalálja és kibontakoztassa életfeladatát. Ehhez szívesen vállalom a híd szerepét, mely segít átjutni a túlsó partra, ahol az önbizalmát visszanyert fiatal már egyedül is boldogulhat. Sok éves tapasztalattal a hátam mögött hiszem, hogy közös munkával és együttgondolkodással minden - nehéznek látszó esetben is- ott lapul a megoldás.

2012. november 13., kedd

25. feladat

Sziasztok!

Hogy telik a hosszú hétvége? Remélem kihasználjátok az utolsó napsütéses, meleg nappalokat, és nem a lakásban gubbasztotok!
Gyönyörű az erdő ősszel, menjetek kirándulni!

Ha pedig hazaértetek, mert rátok esteledett, vessetek egy pillantást a naptárra: mindjárt vége az októbernek. Ezért kénytelen vagyok figyelmeztetni benneteket, hogy hamarosan lejár a következő határidő. Ebben a hónapban már nem tudom elnézni a hiányzó, vagy hiányos feladatokat, illetve az anyukák, apukák, nagyik és egyéb rokonok remek megoldásait felvonultató csemeték mesterkedését sem.
Kérlek benneteket, ugorjatok neki a feladatoknak, és küldjétek/hozzátok őket mihamarabb.

Jövő héten Halottak Napja lesz. Már nálunk is egyre erősödik viszont a Halloween-láz, mindenhol faragott tökök, denevérek figyelnek ránk a kirakatokból.
Ehhez kapcsolódó feladat a következő lenne: nézz utána, hogy mi is a Halloween, mit ünnepelnek, hogyan, milyen szokásokkal, milyen tárgyak jellemzőek, motívumok, dekoráció stb.

Készíts erről egy gondolattérképet, sok rajzzal. Színes legyen, mint az őszi erdő.
Szép legyen és informatív egyszerre, és akkor kaphatsz érte két pontot!






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése