Magamról

Saját fotó
Zsuzsa blogját olvasod. Fejlesztőpedagógusként az a hivatásom, hogy nehezebben tanuló gyerekeknek segítsek megtalálni a kulcsot önmaguk tanulási folyamatainak megértésére, javítására. Véleményem szerint minden általános és középiskolába járó tanítványom képes a tanulásra, valamiben tehetséges, alkalmas arra, hogy megtalálja és kibontakoztassa életfeladatát. Ehhez szívesen vállalom a híd szerepét, mely segít átjutni a túlsó partra, ahol az önbizalmát visszanyert fiatal már egyedül is boldogulhat. Sok éves tapasztalattal a hátam mögött hiszem, hogy közös munkával és együttgondolkodással minden - nehéznek látszó esetben is- ott lapul a megoldás.

2012. november 12., hétfő

12. feladat



Szept. 14. van ma. Pont a fele hónap telt el a leadási határidőig, azaz szept. 28-ig.
Most már tovább ne halogassátok a feladatokkal való foglalkozást, mert körmötökre ég a munka!
Szeretném, ha a hétvégén elkezdenétek küldeni a megol
dott feladatokat, illetve hétfőn várom személyesen, aki a kezembe szeretné adni papríron.

Feladat: mit is jelent az a mondás, hogy körmére ég a munka? Magyarázd meg, illetve gyűjts még szólás-mondásokat az idővel, vagy a munkával kapcsolatosan.

Adok érte 1 pontocskát, és ugye sok kicsi sokra megy...:)
Tetszik ·  · 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése