Magamról

Saját fotó
Zsuzsa blogját olvasod. Fejlesztőpedagógusként az a hivatásom, hogy nehezebben tanuló gyerekeknek segítsek megtalálni a kulcsot önmaguk tanulási folyamatainak megértésére, javítására. Véleményem szerint minden általános és középiskolába járó tanítványom képes a tanulásra, valamiben tehetséges, alkalmas arra, hogy megtalálja és kibontakoztassa életfeladatát. Ehhez szívesen vállalom a híd szerepét, mely segít átjutni a túlsó partra, ahol az önbizalmát visszanyert fiatal már egyedül is boldogulhat. Sok éves tapasztalattal a hátam mögött hiszem, hogy közös munkával és együttgondolkodással minden - nehéznek látszó esetben is- ott lapul a megoldás.

2012. november 12., hétfő

1. feladat


Készíts montázst (kép+szöveg, rajz+szöveg), rajzot vagy 5-6 diából álló ppt-t (Power Point prezentáció), amelyben egy nyári élményedet dolgozod fel. Legyen olyan, ami bemutatja a helyet, ahol jártál, és átad valamit az élményből, hog
y legyen, ami melengesse a szívünket télen, mikor visszanézzük. Ma emlegettétek, Sopront, Akasztót, Londont, Balatont, mind jó, ahol jól érezted magad. Úgy ügyeskedj, hogy mi is el akarjunk menni oda!
Jutalom: 2 pont

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése