Magamról

Saját fotó
Zsuzsa blogját olvasod. Fejlesztőpedagógusként az a hivatásom, hogy nehezebben tanuló gyerekeknek segítsek megtalálni a kulcsot önmaguk tanulási folyamatainak megértésére, javítására. Véleményem szerint minden általános és középiskolába járó tanítványom képes a tanulásra, valamiben tehetséges, alkalmas arra, hogy megtalálja és kibontakoztassa életfeladatát. Ehhez szívesen vállalom a híd szerepét, mely segít átjutni a túlsó partra, ahol az önbizalmát visszanyert fiatal már egyedül is boldogulhat. Sok éves tapasztalattal a hátam mögött hiszem, hogy közös munkával és együttgondolkodással minden - nehéznek látszó esetben is- ott lapul a megoldás.

2013. április 23., kedd

87. feladat


Gondolom ti is hallottátok, hogy az éjszaka földrengés volt Magyarországon. Én igazán hálás vagyok honfoglaló őseimnek, hogy egy olyan helyre rendezkedtünk be, ahol nem kell rémületünkben az asztal alá bújnunk, ha reng a föld. Én például nyugodt lélekkel átaludtam az egészet. 

   Ti éreztetek már földrengést? Milyen érzéseket keltett bennetek?

Az alábbiakban a hvg.hu-n megjelent cikket olvashatjátok a földrengésről. (Kicsit rövidítettem és átírtam, hogy a célnak is megfeleljen.)

Feladat: Elemezd a mondatokat a nyelvtanórán tanult módon. ( Ne feledd, hogy ha összetett mondatról van szó, akkor tagmondatonként kell elemezni - magyarán a vessző után úgy elemzed, mintha teljesen különálló mondat lenne a következő tagmondat). 
Az elemzésben addig menj, amíg azt már az órán megtanultátok. Alany, állítmány, tárgy, határozó az alap, ha tudjátok a jelzőket, akkor az is.
3 mondatnak készítsd el az ágrajzát is!

Jutalmad: 3 pont, ha teljes a feladatmegoldás

Földrengés volt Magyarországon


Több olvasó jelezte a hírt. Földrengést észlelt Budapesten, egy perccel fél 1 előtt. A földrengés a Richter-Skála szerint 4-9 -es erősségű volt. 
A  rengést több helyen lehetett érezni. Sok hívást kaptak az országból, Budapestről, Jászapátiból, Fótról.
Az Egerhez közeli Erdőtele volt a földmozgás epicentruma.,
50 ház rongálódott meg Tenken.
A természeti jelenség többeket megijesztett. "Recsegett a bútor és mozgott az ágy", "úgy lötyögött a kanapé, mint a vízágy".
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz hívások érkeztek éjszaka Heves és Fejér megyéből, valamint a fővárosból.
A Heves megyei Tenken tapasztalták a legtöbb kárt. Ott  ötven ház sérült valamilyen mértékben, cserepek hullottak le, kémény rongálódott meg, több épületen repedések jelentek meg, egy lakásban pedig a melegvíz-tároló kiszakadt a helyéről. Heves városában egy lakás mennyezetéről egy négyzetméternyi területen leszakadt a vakolat, az épület nem vált lakhatatlanná. Egy másik ingatlan garázsának mennyezetéről is leváltak darabok, amelyek megrongálták a bent álló gépkocsit.
Legutóbb február 16-án volt Magyarországon érezhető földmozgás.
Ezt szerencsére megúsztuk:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése