Magamról

Saját fotó
Zsuzsa blogját olvasod. Fejlesztőpedagógusként az a hivatásom, hogy nehezebben tanuló gyerekeknek segítsek megtalálni a kulcsot önmaguk tanulási folyamatainak megértésére, javítására. Véleményem szerint minden általános és középiskolába járó tanítványom képes a tanulásra, valamiben tehetséges, alkalmas arra, hogy megtalálja és kibontakoztassa életfeladatát. Ehhez szívesen vállalom a híd szerepét, mely segít átjutni a túlsó partra, ahol az önbizalmát visszanyert fiatal már egyedül is boldogulhat. Sok éves tapasztalattal a hátam mögött hiszem, hogy közös munkával és együttgondolkodással minden - nehéznek látszó esetben is- ott lapul a megoldás.

2013. április 8., hétfő

82. feladat

Balázstól kaptam egy nagyszerű feladatot, megosztom veletek, lehet rajta dolgozni:)


Az alábbiakban egy nemrégiben elhunyt magyar írónő egyik ifjúsági regényéből olvashattok részletet. A beszélgetés Zsófi és Pista bácsi között zajlik, aki tájszólásban beszél. Az írónő ezt kiejtés szerint írta le, de mi a magyar helyesírás szabályai szerint kell, hogy átírjuk.

Olvasd el az idézetet, majd oldd meg az alábbi feladatokat!





"A mosogatóvíz zubogni kezdett. Zsófi gépiesen hátranyúlt, elzárta a gázt.
-       Egen - mondta nagysokára Pista bácsi. - Mostmán értem.
-       Hát azér hogyha megvagy ezzel a poronttyal, el is menek, mer délutáni műszakba vagyok, oszt most is csak azért gyüttem, hogy ki a fekete fenét komendájjak el mán hozzád. De hát akkor senkit. Dinnyét ne kűggyek?
-       Ne - rázta a fejét Pista bácsi. - Van a csarnokba.
-       Naugyi, tuttam, hogy felhúzod az orrod, montam az asszonynak előre. Pedig énrám ne nézzél így, nékem Jolán tennap vallotta ki, hogy le se gyütt hozzád, csak üzent, merhogy a mozi elébbvaló néki az öregapja szavánál. Elébb még asse akartam neki elhinni néki, hogy itt járt, oszt csakugyan izent valami kisjánnyal. De hát akkor mégse hazudott.
-       Nem a - mondta Pista bácsi. Zsófika csak állt.
-       Kűggyék ebédet vasárnapra? Tyúklevest?
-       Ne kűggyél, vén Juhos! Van a csarnokba az is. Oszt ládd, van aki megfőzze. Na, agyonisten, félek, elkésel.
„Forduljj fel!” - gondolta a vén Juhos, míg kiballagott, s míg fellépkedett a lépcsőn, azon törte a fejét,hogy az a hosszú lábú jány, aki ott lábatlankodott köröttük, mindek somfordált oda Pongráczhoz, mikor ű felállt, hogy mennyík, oszt minekd dugta oda a fejit a vén Pongrácz állához. Tán mégis maratt valaki rokonnya, azt vette ide? Tuggya a fene."


Feladat
                      Találd meg, honnan származik az idézet!
                      Írj még legalább öt művet a szerzőtől! 
                      Javítsd ki a helyesírási hibákat a szövegben!


Ha jól megoldod a feladatokat, 3 pontot kaphatsz.


Köszi Balázs! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése