Magamról

Saját fotó
Zsuzsa blogját olvasod. Fejlesztőpedagógusként az a hivatásom, hogy nehezebben tanuló gyerekeknek segítsek megtalálni a kulcsot önmaguk tanulási folyamatainak megértésére, javítására. Véleményem szerint minden általános és középiskolába járó tanítványom képes a tanulásra, valamiben tehetséges, alkalmas arra, hogy megtalálja és kibontakoztassa életfeladatát. Ehhez szívesen vállalom a híd szerepét, mely segít átjutni a túlsó partra, ahol az önbizalmát visszanyert fiatal már egyedül is boldogulhat. Sok éves tapasztalattal a hátam mögött hiszem, hogy közös munkával és együttgondolkodással minden - nehéznek látszó esetben is- ott lapul a megoldás.

2013. március 4., hétfő

73. feladat

Készíts képregényt!

Úgy tapasztaltam, hogy kedvelitek a rajzos feladatokat, ezért gondoltam, legyen még egy ilyen is:)

Nem tudom, ki szereti a képregényeket, ki nem. Ebből a műfajból is van jó is, rossz is, a Metropolban naponta garázdálkodó, agyhalál Garfieldtól a profi Mangákig minden.




Egy nem volt még soha: képregény, ami rólad szól!

(kép forrása: urban-eve.hu)


Most megalkothatod:)
Te vagy a főszereplő - persze bújhatsz álruhába, lehetsz kockagatyás Spongyabob, vagy Superman, esetleg Super Woman...
A te történeted a mese. Legyen az megtörtént, vagy kitalált, mese, vagy valóság....

A sztori általad alakul. A terjedelem rád van bízva. A rajzos rész is rajtad áll: festmény vagy karikatúra, vonalrajz, mint Menő Manó, vagy nagy szemű Manganő.

Nyomtatható sablonokat ezen az oldalon találsz (megköszönve Viának a lehetőséget, aki hónapokkal ezelőtt felkínálta az ötletet hasznosításra):

http://www.urban-eve.hu/?s=k%C3%A9preg%C3%A9ny+sablon


De ez csak segítség, csinálhatod máshogy, magadnak is.

A pontozást most megtartanám meglepetésnek. Megnézem, elolvasom, eldöntöm. Egytől háromig bármi lehetséges :) Húzz bele, hogy három pontos legyen!!!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése