Magamról

Saját fotó
Zsuzsa blogját olvasod. Fejlesztőpedagógusként az a hivatásom, hogy nehezebben tanuló gyerekeknek segítsek megtalálni a kulcsot önmaguk tanulási folyamatainak megértésére, javítására. Véleményem szerint minden általános és középiskolába járó tanítványom képes a tanulásra, valamiben tehetséges, alkalmas arra, hogy megtalálja és kibontakoztassa életfeladatát. Ehhez szívesen vállalom a híd szerepét, mely segít átjutni a túlsó partra, ahol az önbizalmát visszanyert fiatal már egyedül is boldogulhat. Sok éves tapasztalattal a hátam mögött hiszem, hogy közös munkával és együttgondolkodással minden - nehéznek látszó esetben is- ott lapul a megoldás.

2013. március 4., hétfő

72. feladat

Főzzünk együtt!






Talán már elég nagyok vagytok hozzá, hogy a mikrón kívül más tűzhelyhez is odamerészkedjetek :) 
Talán már összedobtatok magatoknak valami harapnivalót a kenyér-sonka-majonéz kombón túl is :)

Ha így van, akkor biztos jobbat is tudtok főzni, mint ez itt:




Elő hát a tudománnyal és lássuk, ki miben jeleskedik! Írjátok le a receptet, mintha csak egy gasztroblogra szánnátok (tudjátok, amolyan internetes főzőoldal)! Legyenek meg a hozzávalók, az elkészítés ideje és persze a leírás, hogy hogyan kell csinálni.
Kérnék szépen mellé rajzot is, lássuk a folyamatot, mikor mit kell tenni.
Vigyázat: csak önálló alkotásra vágyom, két perc alatt kiszimatolom, hogy kimásoltál egy szakácskönyvet, és hiába ácsingózol akkor a pontodért!

Ha esetleg máris kedved kaptál a recepted azonnali megvalósításához, ne tétovázz, kedvenc ételem a maradék:)
(Ricsi után szabadon)






Na, mennyi pontot is adjak én erre? Legyen kettő?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése