Magamról

Saját fotó
Zsuzsa blogját olvasod. Fejlesztőpedagógusként az a hivatásom, hogy nehezebben tanuló gyerekeknek segítsek megtalálni a kulcsot önmaguk tanulási folyamatainak megértésére, javítására. Véleményem szerint minden általános és középiskolába járó tanítványom képes a tanulásra, valamiben tehetséges, alkalmas arra, hogy megtalálja és kibontakoztassa életfeladatát. Ehhez szívesen vállalom a híd szerepét, mely segít átjutni a túlsó partra, ahol az önbizalmát visszanyert fiatal már egyedül is boldogulhat. Sok éves tapasztalattal a hátam mögött hiszem, hogy közös munkával és együttgondolkodással minden - nehéznek látszó esetben is- ott lapul a megoldás.

2013. március 4., hétfő

71. feladat


Figyelem, figyelem! Egy kis figyelemgyakorlat következik!
Mielőtt elkalandoznátok: olvassátok el az alábbi cikket és keressétek meg benne az összes hosszú mássalhangzót! Mindegy, hogy egyjegyű v. többjegyű, de hosszú legyen. Jelöljétek őket (pl. kinyomtatod a cikket és karikázol, vagy átírod wordbe és aláhúzod, vagy átszínezed pirosra stb.)
Ezért jár 1 pontocska:)
Újabb egy pontocskáért készíts egy táblázatot a talált szavakkal szófajok szerint csoportosítva őket. Ragozott szavaknál kérlek jelöld a szótő+toldalékot is!




Stradivari és Skrillex botlott egymásba a Zenekadémián
|
A Zeneakadémián jártak a Class DJ-k! Karmatronic, Shane54 és Whiteboy mixei ugyan nem igazán tartalmaznak komolyzenei elemeket, a Class FM népszerű lemezlovasai úgy döntöttek, belépnek a Liszt Ferencről elnevezett szentélybe, hogy klasszikus hangszerekkel ismerkedjenek. 

Stradivari és Skrillex botlott egymásba a Zeneakadémián. Nem mindennapi esemény ez, hogy két ennyire eltérő stílus találkozzon, a több milliós hegedű kezet fogjon a keverőpulttal és együtt ünnepeljék a zene diadalát és halhatatlanságát. Hazánk leghallgatottabb rádiójának péntek esti házigazdái, a Class DJ-k úgy döntöttek, kicsit közelebbről is megismerkednek azokkal a hangszerekkel, amelyeket kiskorukban félve forgattak csupán. Karmatronic már fiatalon, Milánóban is foglalkozott a zenei hagyományokkal, legnagyobb inspirálója pedig nem más, mint a zene mindenkori géniusza, Mozart. A Zeneakadémián hárfán is kipróbálhatta magát, amelynek hangját lenyűgözőnek találta.

„Különösen fontos szerepet játszik az életemben a klasszikus zene, hiszen Milánóban születtem, és ott nagyon nagy hagyománya van a klasszikus zenének. Kórustag is voltam, de mivel hamar mutáltam, így átkerültem a zongora és az orgona mellé. A legnagyobb példaképem pedig egyértelműen Mozart.” – „A zongora és az akusztikus gitár áll legközelebb a szívemhez, de régi álmom volt, hogy egyszer hárfán is játszhassak, hiszen szerintem az egyik leggyönyörűbb hangszer a világon. A legnagyobb vágyam pedig hogy egyszer egy operát írhassak és évtizedekkel később elfogadjanak, és elismerjenek operaszerzőként is.” – mesélte Karmatronic, aki nem csupán Beyoncénak készített már remixet, de komolyzenei szettel lépett fel a 2012-es UEFA EB megnyitóján is.

A komolyzene kevésbé tölt be központi szerepet Shane54 és Whiteboy mindennapjaiban, mégis a zenei világ alappillérének tartják. Shane54-nek régi vágya teljesült azzal, hogy a tubával kerülhetett közelebbi barátságba.

“Nem vagyok nagy komolyzene rajongó, persze megvannak a magam kedvencei. Vicces dolog, hogy van néhány komolyzenei lemez a gyűjteményemben, amiket olyannyira kívülről fújok, mint mondjuk Jean Michel Jarre Equinoxe című lemezét. Ezek pedig John Williams Star Wars filmzenéi. Egészen elképedtem, amikor a tubát bemutató hallgató tőle is idézett.”– árulta el Myon&Shane54 formációjával a magyarok közül egyedül a világ 100 legjobb Dj-je közé került Shane54.

Whiteboy, a funky és a modern tánczene egyik legkiemelkedőbb hazai képviselőjeként leginkább a fúvós és a billentyűs hangszerekért rajong, most azonban egy ütős hangszerrel, a cimbalommal ismerkedett. Végül szerencsére mindketten ép bőrrel megúszták a találkozást.

„Bevallom, nekem kimaradt az életemből a klasszikus zene, de a szakmai háttértudásomat mindenképpen szeretném fejleszteni. Tanulni billentyűs hangszeren, jobban beleásni magam a zeneszerkesztő programokba, és minél több energiát fektetni a pénteki Class DJ műsoraiba.” - mondta Whiteboy, aki társaival együtt azt is nagyszerű dolognak tartja, hogy Zeneakadémia nemrég elektronikus zenei médiaasszisztens szakirányt is létrehozott, olyan klasszikus zenei műveltséggel rendelkező zenészek számára, akik tehetségüket a hagyományostól eltérő utakon kívánják kibontakoztatni. A diákok ezen a szakon többek között hangdizájnt, akusztikát vagy interaktív zenét tanulhatnak.
Forrás: http://www.pestiest.hu/cikk/102666/stradivari_es_skrillex_botlott_egymasba_a_zenekademian

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése