Magamról

Saját fotó
Zsuzsa blogját olvasod. Fejlesztőpedagógusként az a hivatásom, hogy nehezebben tanuló gyerekeknek segítsek megtalálni a kulcsot önmaguk tanulási folyamatainak megértésére, javítására. Véleményem szerint minden általános és középiskolába járó tanítványom képes a tanulásra, valamiben tehetséges, alkalmas arra, hogy megtalálja és kibontakoztassa életfeladatát. Ehhez szívesen vállalom a híd szerepét, mely segít átjutni a túlsó partra, ahol az önbizalmát visszanyert fiatal már egyedül is boldogulhat. Sok éves tapasztalattal a hátam mögött hiszem, hogy közös munkával és együttgondolkodással minden - nehéznek látszó esetben is- ott lapul a megoldás.

2012. december 16., vasárnap

Advent 3. vasárnapja




A ledolgozós szombat után kicsit pörgősre sikeredett a vasárnap. Nálatok is?
Pedig advent 3. vasárnapja van, gyertyagyújtás ideje. 
Így most megálltam kicsit (a mézeskalács tésztája megvár minket a hűtőben), és rátok is gondoltam az égő gyertyák mellett.

Most egy kis rajzfilmet küldök az adventi forró csokitok mellé, szerintem nagyon sokatmondó, remélem megértitek majd ti is a valódi jelentését.
Számomra különösen riasztó volt ma délelőtt az üzletekben egymást taposó embertömeget látni, én már karácsonyig nem készülök betenni a lábam egyikbe sem. Így itt az ideje, hogy lecsendesedjen bennünk a hajtás, a kapkodás, figyeljünk inkább egymásra. Én a holnapi találkozásunkat már ennek a jegyében tervezem:)

Tessék, itt a mai mese:

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=5RC1iBkHB5Q



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése