Magamról

Saját fotó
Zsuzsa blogját olvasod. Fejlesztőpedagógusként az a hivatásom, hogy nehezebben tanuló gyerekeknek segítsek megtalálni a kulcsot önmaguk tanulási folyamatainak megértésére, javítására. Véleményem szerint minden általános és középiskolába járó tanítványom képes a tanulásra, valamiben tehetséges, alkalmas arra, hogy megtalálja és kibontakoztassa életfeladatát. Ehhez szívesen vállalom a híd szerepét, mely segít átjutni a túlsó partra, ahol az önbizalmát visszanyert fiatal már egyedül is boldogulhat. Sok éves tapasztalattal a hátam mögött hiszem, hogy közös munkával és együttgondolkodással minden - nehéznek látszó esetben is- ott lapul a megoldás.

2013. október 20., vasárnap

109. feladat

Az emberek hihetetlen sokoldalúak! Nagyon ügyesek, elszántak tudnak lenni. Néhányan egészen az őrültségig mennek, ha a testi képességeik határait feszegetik.

Mégis- azzal együtt, hogy mindenkit óva intenék az alábbi videóban szereplő jónéhány meredek mutatvány kipróbálásától - szerintem lenyűgöző.
Ne hidd, hogy neked is menne- nem fog! Viszont nyakad töröd. A fokozatosság elve itt is fontos, vagyis az elején kezdd- bukfenc otthon az ágyon:)

Nézzétek meg a videót, csodálkozzatok, gyönyörködjetek, aztán jöhet a feladat.



1.Sorolj fel legalább 10 sportágat, ami szerepel a videón.
2. Válasz egyet közülük és 10-12 mondatos fogalmazásban írd le, hogy mi a lényege, mik a főbb szabályai, milyen ügyességet kíván. Érvelj amellett, hogy miért lenne érdemes a sok közül pont ezt a sportot választani.

Jutalom: 3 pont (persze, csak ha nem kell levonnom a helyesírás gyengélkedése miatt)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése