Magamról

Saját fotó
Zsuzsa blogját olvasod. Fejlesztőpedagógusként az a hivatásom, hogy nehezebben tanuló gyerekeknek segítsek megtalálni a kulcsot önmaguk tanulási folyamatainak megértésére, javítására. Véleményem szerint minden általános és középiskolába járó tanítványom képes a tanulásra, valamiben tehetséges, alkalmas arra, hogy megtalálja és kibontakoztassa életfeladatát. Ehhez szívesen vállalom a híd szerepét, mely segít átjutni a túlsó partra, ahol az önbizalmát visszanyert fiatal már egyedül is boldogulhat. Sok éves tapasztalattal a hátam mögött hiszem, hogy közös munkával és együttgondolkodással minden - nehéznek látszó esetben is- ott lapul a megoldás.

2013. október 9., szerda

107. feladat

Ezen a héten zajlik a Budapesti Víz Világtalálkozó, ahol az ENSZ főtitkára és a világ számos vezető diplomatája is jelen van.



A téma elég érdekes ahhoz, hogy bővebben foglalkozzunk majd vele. Most bevezetésként egy rövidke feladatot adok, hogy egyáltalán elgondolkodjunk azon, hogy miért is érdemel kitüntetett figyelmet a víz. 
Nálunk sok van, tehát nem figyelünk kellőképp arra, hogy vigyázzunk rá és takarékoskodjunk vele.

Feladat:
Írj legalább 8 dolgot, amihez elengedhetetlenül szükséges a víz (nem feltétlenül csak a háztartásra gondolok)!

Jutalom egy pontocska.

Hamarosan újabb "vizes feladat" érkezik majd:)
                                                                                           

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése