Magamról

Saját fotó
Zsuzsa blogját olvasod. Fejlesztőpedagógusként az a hivatásom, hogy nehezebben tanuló gyerekeknek segítsek megtalálni a kulcsot önmaguk tanulási folyamatainak megértésére, javítására. Véleményem szerint minden általános és középiskolába járó tanítványom képes a tanulásra, valamiben tehetséges, alkalmas arra, hogy megtalálja és kibontakoztassa életfeladatát. Ehhez szívesen vállalom a híd szerepét, mely segít átjutni a túlsó partra, ahol az önbizalmát visszanyert fiatal már egyedül is boldogulhat. Sok éves tapasztalattal a hátam mögött hiszem, hogy közös munkával és együttgondolkodással minden - nehéznek látszó esetben is- ott lapul a megoldás.

2013. október 1., kedd

105. feladat

Október elseje van. Két szempontból is érdekes dátum: először is itt az idő, hogy nekiálljatok a feladatok megoldásának, mert ketyegni kezdett az óra. Másrészről itt az ősz, a héten már hideg is lesz rendesen.

Itt az idő gondolni a télre, a hangyák már biztos gyűjtögettek, a tücskök meg még biztos inkább muzsikálnak. 

Lassan a madarak is behúzódnak a földekről a házak közé, újra lehet őket etetni és nézegetni. Ehhez persze nem árt egy madáretető. Nem is olyan nagy ördöngösség csinálni egyet. Itt egy leírás, ha esetleg tavalyról nem maradt egy otthon a kamra sarkában:)








A madár és az ő etetője:)

Feladat: (persze nem a madáretetőt pontozom, de ha megcsinálod, küldj egy fotót mindenképp:)

A madáretető készítésének leírását a fenti cikkben olvashattad. A dolgod annyi, hogy lépésről lépésre leírd a folyamatot úgy, hogy az utasítások felszólító módban legyenek.

Pl. Eldöntöd mekkora legyen a mérete. --- Döntsd el, hogy mekkora legyen a mérete!

Eképpen menj végig a folyamaton. Ha kész, lesz egy madáretetőd és 1 pontod.

Munkára fel!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése