Magamról

Saját fotó
Zsuzsa blogját olvasod. Fejlesztőpedagógusként az a hivatásom, hogy nehezebben tanuló gyerekeknek segítsek megtalálni a kulcsot önmaguk tanulási folyamatainak megértésére, javítására. Véleményem szerint minden általános és középiskolába járó tanítványom képes a tanulásra, valamiben tehetséges, alkalmas arra, hogy megtalálja és kibontakoztassa életfeladatát. Ehhez szívesen vállalom a híd szerepét, mely segít átjutni a túlsó partra, ahol az önbizalmát visszanyert fiatal már egyedül is boldogulhat. Sok éves tapasztalattal a hátam mögött hiszem, hogy közös munkával és együttgondolkodással minden - nehéznek látszó esetben is- ott lapul a megoldás.

2013. május 11., szombat

93. feladat

Tavasszal mindig kimegyünk az Állatkertbe. Idén is aktuális lesz, főként Asha miatt, nehogy megnőjön mielőtt megnéztük volna picinek. 

A feladatok az lesz, hogy menjetek ti is állatkertbe! Először is virtuálisan. http://www.zoobudapest.com/



Tervezzétek meg egy háromgyerekes család állatkerti látogatását! Válaszoljatok az alábbi kérdésekre:

1. Mennyibe kerül a családnak a belépőjegy? Tudnak-e igénybe venni valamilyen kedvezményt és ha igen, milyeneket? Kedvezményesen mennyit kell majd fizetniük?

2. A családnak feltöltős Vodafone telefonja van. Fizethetik-e a belépőjegyet sms-ben? Milyen más fizetési móddal élhetnek?

3. Internetes vásárlás esetén melyik jegyárusító internetes áruházban vásárolhatnak jegyet?

4. Ha az egész napot ott szeretnék tölteni, hányra érkezzenek, mikor induljanak haza?

5. Ha a kiselefántot szeretnék utoljára megnézni, elég-e, ha 3/4 6-ra menne az elefántházhoz? Indokold válaszod!

6. Milyen újdonságokkal találkozhatnak a gyerekek, milyen állatoknak születtek kölykei?

7. Ha megéheznek, milyen lehetőségeik vannak az Állatkert területén az étkezésre?

8. Érvényes-e a belépőjegyük a Varázshegy meglátogatásához?

9. Mikor jutnak el könnyebben a Varázshegyhez: ha a bejáratnál balra, vagy ha jobbra indulnak?

10. Mennyi húst és gyümölcsöt esznek meg az állatok évente?

A válaszadáshoz a következő honlap információi között böngéssz:

http://www.zoobudapest.com/

A helyes válaszok 3 ponttal tesznek benneteket gazdagabbá!

 Nektek melyik a kedvenc állatkerti állatotok? Nekem ő:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése