Magamról

Saját fotó
Zsuzsa blogját olvasod. Fejlesztőpedagógusként az a hivatásom, hogy nehezebben tanuló gyerekeknek segítsek megtalálni a kulcsot önmaguk tanulási folyamatainak megértésére, javítására. Véleményem szerint minden általános és középiskolába járó tanítványom képes a tanulásra, valamiben tehetséges, alkalmas arra, hogy megtalálja és kibontakoztassa életfeladatát. Ehhez szívesen vállalom a híd szerepét, mely segít átjutni a túlsó partra, ahol az önbizalmát visszanyert fiatal már egyedül is boldogulhat. Sok éves tapasztalattal a hátam mögött hiszem, hogy közös munkával és együttgondolkodással minden - nehéznek látszó esetben is- ott lapul a megoldás.

2013. május 5., vasárnap

89. feladat

Ma érettségi szünet a suliban:-)  A nyolcadikosok holnap kezdik a vizsgáikat, nekik nagyon drukkolok!!! Húzzatok bele!

Aki olyan szerencsés, hogy kapott még egy napot a hétvégéhez, remélem hasznosan tölti. Álmaimban úgy képzelem, hogy még olvasásra is jut idő :)

Az alábbi idézet az egyik kedvenc regényemből való: Mette Jakobsen- Minou szigete- szívből ajánlom mindenkinek:)




"Papa hajnalban járt halászni. Bádogvödrét a mosogató alatti szekrényben tartotta, a hálók a konyha hátsó falán lógtak, sötéten, sokat ígérőn. Amíg Mama el nem tűnt, Papa először mindig az ő csészéjét készítette ki az asztalra,majd kannában vizet tett a tűzhelyre csak aztán kezdett a hálókkal foglalatoskodni. Mama szerette rögtön ébredés után meginni a kávéját, méghozzá tejszínnel és cukorral, egy kis pávákkal díszített, finom csészéből. Lassan kortyolgatta, kócosan, álmos szemmel.
ÉN azután is mindig elővettem a csészét reggelente, és kitettem az asztalra. Papa búsan nézte a kényes porcelánt. "Nem halt meg, Papa- mondtam ilyenkor neki-, visszajön, hidd el."
Tizenkét éves voltam -vézna és langaléta -, egyáltalán nem hasonlítottam a Mamára. Mama nagyon szép volt, de ennek a szépségnek a természetét képtelen vagyok leírni. Azt azért elmondhatom, hogy a szeme szürke volt, már délelőtt csinos ruhát vett föl- kéket, pirosat vagy lilát-, hosszú vörös haját pedig rögtön a kávé után laza kontyba fogta, és madártollakat vagy bársonyrózsákat tűzdelt bele.

Aznap reggel, mikor a halott fiút megtaláltam, én készítettem elő a hálókat, Papa ezalatt megitta a kávéját, csizmát húzott, kabátot vett fel, és nyakába tekerte a sárga sálat, amit még előző évben kötöttem neki, de láthatóan nem a legjobban sikerült."

Feladat:
Keresd ki a szövegből az igéket! Csoportosítsd az igéket fajtájuk szerint (cselekvést-történést-létezést jelentő ige)! Írj minden cselekvést jelentő igéhez egy-egy szinonímát (rokon értelmű igét)!
Válassz közülük 5-öt és ragozd el őket a következő módban/időben/számban/személyben!

kijelentő mód, jövő idő E/2 személy
feltételes mód, múlt idő T/3 személy
felszólító mód, E/2 személy
feltételes mód, jelen idő T/1 személy

(Összesen 20 db ragozott igéd lesz.)

Sikeres feladatmegoldásod 2 pontot ér.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése