Magamról

Saját fotó
Zsuzsa blogját olvasod. Fejlesztőpedagógusként az a hivatásom, hogy nehezebben tanuló gyerekeknek segítsek megtalálni a kulcsot önmaguk tanulási folyamatainak megértésére, javítására. Véleményem szerint minden általános és középiskolába járó tanítványom képes a tanulásra, valamiben tehetséges, alkalmas arra, hogy megtalálja és kibontakoztassa életfeladatát. Ehhez szívesen vállalom a híd szerepét, mely segít átjutni a túlsó partra, ahol az önbizalmát visszanyert fiatal már egyedül is boldogulhat. Sok éves tapasztalattal a hátam mögött hiszem, hogy közös munkával és együttgondolkodással minden - nehéznek látszó esetben is- ott lapul a megoldás.

2013. szeptember 10., kedd

100. feladat

Új év új élet, mondhatnánk, de én inkább az előző év fonalát szeretném most újra felvenni. Valamikor júniusban a 99. feladat volt az utolsó, amit közzétettem. A 100. bejegyzés már a vakációról szólt, nem volt benne feladat.

Tehát az új tanévet egy valódi 100. jubileumi feladattal ünnepelhetem!

(Az ötlet nem az enyém, de adaptálom urban-eve.hu eredetijéből.)

Készítsd el őszi bakancslistád!


Írd le mik azok a dolgok, amiket még feltétlenül meg akarsz csinálni, mielőtt beköszönt az ősz és vele a jégkorszak, amikor már behúzott nyakkal, szipogva keresünk menedéket az eső és szél elől.
Bármi szóba jöhet, ami lemaradt a nyári szünetben. Én például még szeretnék a kertben üldögélni, szőlőt szemezgetve a napon sütkérezni (tudjátok, most jön a vénasszonyok nyara :) Nem bánnám, ha egy nagy túrára is jutna idő, valamelyik hegyen-völgyön.

Az ember hajlamos keseregni azon, hogy milyen hamar elmúlt a nyári szünet, majd hetekig szomorkodik ezen, ahelyett, hogy kihasználná a még kínálkozó lehetőségeket. Itt az idő, elő a papírral, írd meg a vágyaid, aztán kezd el szisztematikusan megvalósítani őket. Biztos vagyok benne, hogy jobb lesz tőle a hangulatod és már nem is fáj annyira majd az iskolába járás.

A listát indoklással együtt, némi nyári beszámolóval kiegészítve (együtt már csak kitesz 10-15 mondatot), a szokásos úton-módon várom a postaládámba:)

Vigyázz, ha valami megtetszik a bakancslistádról, még lehet, hogy megvalósítom én is!

Ezzel megszerezheted az idei év első 2 pontját. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése