Jókai - Az aranyemberIgen, igen. Én sem maradok ki a kötelező olvasmány örömeiből :)
Már csak azért sem, mert Jókaitól ez a kedvenc könyvem. Nekem még anno a Kőszívű ember fiai volt a kötelező hetedikben, na azt akkor nagyon nem szerettem. (Több évre rá újraolvasva már más élmény volt, de azért nem kapkodom le a polcról túl gyakran :)
Szóval, olvassatok feleim, mert ez egy valódi kalandregény! Ha nem is merültök el az emberi jellemek tanulmányozásában nagyon a mélyére, akkor is magával ragad benneteket a sztori. Annyi benne a váratlan esemény- az itt-ott felbukkanó halott, hogy már csak ezért sem fogtok unatkozni.
(Arról most nem beszélünk, hogy valójában már mindenki rég elolvasta...ugye)
Tavaly az Egri csillagokhoz készített lapbookok nagyon jól sikerültek, kaptatok is rá ötöst. Most más jellegű feladatokat adok, de ha megcsináljátok, akkor ebben a hónapban irodalomból járhat a havi ötös. (természetesen az elért 10 pont után).
Feladat:
1. Az alábbi térképvázlaton jelöld a regény főbb helyszíneit, illetve Tímár Mihály útját a Szt. Borbálával.
2. Készíts táblázatot az öt legfontosabb női szereplőről, és az öt legfontosabb férfi szereplőről.
- A táblázatban szerepeljen:
- rövid külső leírása
- jellemének leírása néhány mondatban
- Tímár Mihályhoz való viszonyának leírása
- véleményed az adott szereplő jelleméről, cselekedetéről
3. Válassz egy számodra érdekes szereplőt és mutasd őt be egy fogalmazásban Különösen érdekel, hogyan vélekedsz róla, milyennek látod. Miért áll közel hozzád? Hogyan cselekedtél volna az ő helyében?
A három feladatért együtt jár a három pont.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése