Magamról

Saját fotó
Zsuzsa blogját olvasod. Fejlesztőpedagógusként az a hivatásom, hogy nehezebben tanuló gyerekeknek segítsek megtalálni a kulcsot önmaguk tanulási folyamatainak megértésére, javítására. Véleményem szerint minden általános és középiskolába járó tanítványom képes a tanulásra, valamiben tehetséges, alkalmas arra, hogy megtalálja és kibontakoztassa életfeladatát. Ehhez szívesen vállalom a híd szerepét, mely segít átjutni a túlsó partra, ahol az önbizalmát visszanyert fiatal már egyedül is boldogulhat. Sok éves tapasztalattal a hátam mögött hiszem, hogy közös munkával és együttgondolkodással minden - nehéznek látszó esetben is- ott lapul a megoldás.

2013. november 24., vasárnap

115. feladat



Végre megint egy Pixar rajzfilm!! Mindig nagyon örülök, amikor rábukkanok egyre!
Szeretem azt, ahogy a bájos figurák az élet fontos kérdéseit, fontos érzéseit megjelenítik. Néhány percbe sűrítve ott az élet, lehet rajta még hosszan gondolkodni.

A mai film is nagyon cuki, külön kedvencem a felhőcske orra:)

Nézzétek meg!
http://osztod.hu/valoban-a-golya-hozza-a-gyereket-most-kiderul/

A feladat a következő: válasszatok ki egy olyan állatot a rajzfilmből, amitől a gólyának van miért tartania. Legyen ez bármelyik, de választhattok olyat is, ami nincs benne a filmben, de tovább amortizálná szegény lepukkadt gólyamadarunkat.
Ha megvan, kutass egy kicsit a neten, vagy könyveidben, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezik ez az állat és készíts róla egy takaros, színes, képes (rajzos) gondolattérképet!
(Tudod: rendszertan - hová tartozik, külalak, táplálkozás, szaporodás, élőhely, elterjedés, életmód stb).

Ügyeseknek 3 pont jutalom jár.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése